A bérelt iroda méretei könnyedén variálhatók

Nem mindig az a legjobb megoldás, hogy megvásároljunk egy irodát, főleg akkor, amikor egy olyan cégünk van, ahol nincsen túlságosan nagy mennyiségű ügyfélforgalom. Természetesen nem utolsó szempont a környezet sem, valamint az iroda állapota is igen sokat nyom a latba. Manapság már jobbnál jobb lehetőségek közül válogathatunk, valamint az sem utolsó szempont, hogy egy olyan helyiség álljon a rendelkezésünkre, amely esetlegesen még teljes egészében berendezett is. Ha egy szolgáltatott iroda indulásra kész, akkor a bérlőknek nincs semmi más dolga nincs, mint elkezdeni a termelést.

Regus szolgáltatott iroda

szolgáltatott iroda

Ha pedig folyamatosan, hosszú távon keresztül bérlünk egy helyiséget, semmi más dolgunk nincs, mint ezt az időszakot szerződésbe foglalni, hiszen így a bérleti díj is sokkal kedvezőbben alakulhat, mintha csak pár hónapra állapodnánk meg a főbérlőkkel. Attól függően pedig, hogy mekkora méretű a bérelt iroda, terjeszkedhetünk, vagy éppen további helyiségeket is bérelhetünk pluszban, ami szintén remek lehetőség a további fejlesztésekre.