Azok az országok, amelyek minden más országtól függetlenül működnek, rengeteg előnnyel rendelkeznek, ez mellett pedig az sem utolsó szempont, hogy mennyi idő alatt tudunk eljutni azokra a helyekre, amelyeket úti célként kinéztünk magunknak. Természetesen vannak olyan turista központok, amelyek sokkal kedveltebbek, azonban ha tényleg különleges helyre vágyunk, semmi mást nem kell tennünk, mint megismerni az éppen aktuális ajánlatokat. Ezt könnyedén megtehetjük az interneten keresztül is, azonban ehhez mindenképp szükség van egy olyan minőségi portálra, ahol minden ajánlatot megtalálhatunk egy helyen. Ha India az az ország, amely számunkra a legérdekesebb lehet, akkor érdemes a portálok kereső részét is használni, hiszen ennek köszönhetően csakis az ezzel a céllal kapcsolatos ajánlatokat láthatjuk. Attól függően, hogy pontosan mikor utazunk, válasszuk ki a helyszínt, valamint a szállást is, de az ellátásra is figyeljünk oda, hiszen India teljesen más világ, éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mit eszünk meg. Hiszen egy nyaraláson senki sem szeretne a gyomorrontástól szenvedni.