A barátok virágküldés által lepik meg egymást!

Minden embernek szüksége van barátokra, de nehéz olyan embereket találni, akik igaz barátunk lehetnének. Nekem van egy barátnőm, akivel már több mint tíz éve barátok vagyunk, voltak mellette más „barátaim” is, de ők lemorzsolódtam, kiderült, hogy érdekből voltak mellettem. És ha már ilyen jó barátok vagyunk a barátnőmmel, akkor eldöntöttem, hogy meglepem őt a virágküldés segítségével, egy fantasztikus virágcsokorral, mivel mostanában nagyon rossz volta kedve, semmi nem történt vele, így biztosan nem komoly a baja, gondoltam, hogy egy pompás virágcsokorral felvidítom! A neten keresgélve Budapesti virágküldő szolgálatot kerestem, mivel mind a ketten Budapesten lakunk, kis kutatás után rátaláltam a mestervirag.hu virágküldéssel foglalkozó weboldalra, aminek a színvilága és kinézete is megtetszett, de még fontosabb az, hogy ennek a virágküldőnek nem össze vissza vegyes katyvasz csokrai voltak, hanem egyértelműen látható volt a képen és a leírásban is, hogy hány szál virágot és milyen virágot tartalmaz a virágcsokor! Én a lányos színt tehát a rózsaszínt választottam, hisz mind a ketten fiatal lányok vagyunk, és nagyon megtetszett a weblapon található rózsaszín orchidea csokor, ami kerekre van kötve és ezért ezt választottam. A virágrendelés a megrendelőlap segítségével nagyon egyszerű volt, a csokorhoz üdvözlőkártyát is kértem ezzel a szöveggel: „Mosolyogj már végre egy kicsit, remélem, a csokornak örülsz ” Azt szerettem volna, hogyha este 19-20 óra között szállítják ki a virágcsokrot, mert a munkából ekkor szokott a barátnőm hazamenni. A csokrot a virágfutár ki is szállította, onnan tudtam, hogy a telefonomra jött egy üzenet, hogy az átadás megtörtént. A barátnőm nagyon örült a csokornak, azonnal hívott telefonon és nagyon jó kedvre derítette, így a virágküldés sikeres volt, nagy ereje volt a csokornak, én is nagyon boldog vagyok, hogy végre mosolyog a barátnőm. Másnap személyesen is találkoztunk, felmentem hozzá, én is láttam a csokrot tényleg nagyon szépre sikerült, én is örülnék egy ilyen csokornak. Ezt a remek céget én mindenkinek csak ajánlani tudom, mert minden zökkenőmentesen zajlott, mind a virágrendelés, mind a virágkiszállítás! Tegye próbára Ön is őket!