A volán mögött ülőkre igen komoly szabályok vonatkoznak, ennek köszönhetően pedig folyamatosan felelősséget kell vállalnunk tetteinkért. Az ittas vezetésért járó büntetés 2015 –ben is igen komoly következményekkel jár, éppen ezért nagyon sokszor gondoljuk meg, mielőtt úgy döntünk, hogy pár pohár alkohol elfogyasztása után beülünk az autóba. Természetesen vannak olyan esetek, amikor ez elkerülhetetlen, tehát például amikor vészhelyzet van, de sajnos a törvény ezt egyáltalán nem veszi figyelembe. Éppen ezért, ha egy hagyományos közúti ellenőrzés kapcsán fény derül arra, hogy nem józan állapotba ültünk be az autóba, sajnos előfordulhat, hogy nem ússzuk meg egy hagyományos szabálysértéssel. Ha az ügy komolyra fordul, semmiképp se vitatkozzunk az intézkedő szervekkel, ugyanis ezzel csakis ronthatunk a helyzeten. Amit tehetünk, hogy eleget teszünk minden egyes kérésnek, majd ezt követően vesszük fel egy olyan ügyvédi irodával a kapcsolatot, aki teljes mértékben ilyen ügyekre van szakosodva.