Ha a munkahelyünk az, amit mindenképp szeretnénk átköltöztetni egy teljesen más helyre, semmi más dolgunk nincs, mint magát a folyamatot a lehető legnagyobb mértékben megtervezni. Persze ez nagyobb mennyiségű időt és energiát is jelenthet nekünk, viszont tény, hogy ezek a fajta befektetések mindig megtérülnek. Természetesen nem utolsó szempont az sem, hogy mennyi idő áll a rendelkezésünkre a munka kapcsán, ugyanis minél komolyabb az iroda berendezése, annál nagyobb mértékben kell nekünk is tennünk azért, hogy minden simán és teljes mértékben gördülékenyen menjen. Persze az irodaköltöztetés profi szakemberek által sokkal rövidebb időn belül elkészülhet, mint gondolnánk, valamint egyáltalán nem kell aggódnunk amiatt sem, hogy bármi esetlegesen megsérülne, vagy éppen nem olyan állapotban kerülne az új helyre, mint amikor elindult. Amikor pedig már több alkalommal is ugyanazzal a csapattal dolgoztattunk, biztosan nem érnek majd minket kellemetlen meglepetések, ami a mai világban szintén fontos és lényeges szempont, hiszen az irodának minél rövidebb időn belül ismételten üzemelnie kell.