Azok számára, akik kevés bevétellel rendelkeznek, esetlegesen egyik hónapról a másikra élnek, mindenképp nagy segítséget jelenet egy olyan kölcsön folyósítása, amelynek köszönhetően előrébb léphetnek. Amennyiben személyi kölcsön mellett tesszük le a voksunkat, akkor is szükséges néhány olyan feltétel teljesítése, amelynek köszönhetően hitelképesnek nyilvánítanak minket a bankok. Persze az első és legfontosabb szempont, hogy magyar állampolgárok legyünk, valamint hogy ezen kívül rendelkezzünk egy olyan állandó lakcímmel, amely szintén Magyarországon van. Ezen felül be kell töltenünk a 18. életévünket. Amennyiben ezeket maradéktalanul teljesítettük, valamint rendelkezünk valamiféle rendszeres jövedelemmel, már igényelhetjük is a hitel kártyánkat, amely a hitelfolyósítás egyik legrövidebb formája. Ugyanis miután a kártyát megkaptuk, már használhatjuk is, arról már nem is beszélve, hogy tulajdonképpen bármire elkölthetjük, függetlenül attól, hogy melyik banktól vettük fel. Ugyanis a személyi kölcsönök minden esetben szabad felhasználású hitelek, amely egyben az egyik legnagyobb előnynek is számít manapság.