Ha egy rendezvény megszervezése a feladatunk, mindenképp gondoskodjunk arról, hogy az információk minden esetben eljussanak a vendégekhez, esetlegesen a lakossághoz. A poszter nyomtatás esetében mindig jusson eszünkbe, hogy az egyes programok meghirdetésére ez egy tökéletes felület lehet, hiszen akár nagyobb méretben, akár pedig kisebb felületen el tudjuk juttatni a rendezvény adatait a vendégekhez. Ha például egy helyi programról van szó, akkor érdemes a poszterekből több példányt is készíttetni, hiszen így kirakhatóak lesznek a legforgalmasabb helyeken, boltokban, esetlegesen hirdető oszlopokon is. Mivel a járókelők számára készülnek ezek a nyomatok, így lehetőségünk van arra, hogy nagyobb mennyiségű információt is feltűntessünk a felületen, hiszen könnyedén el tudják olvasni azt, hogy miről is van szó. Mivel vastagabb papírra készül a nyomat, így akár több hétig is tökéletes állapotban tudja hirdetni az adott programot, aminek az eredménye a magas létszám és a sikeres és tökéletes szervezés.