Ha már előre látjuk azt, hogy a diploma munkánkkal nem fogunk előre elkészülni, mindenképp fontos, hogy gondoskodjunk időben a kötésről is. Hiszen a szakdolgozat kötés általában 24 óra alatt tud elkészülni. Ha viszont szorít minket a határidő, érdemes előre gondolkozni, így biztosak lehetünk abban, hogy nem fogunk megcsúszni. A www.copygeneral.hu portálon lehetőségünk van arra, hogy felvegyük a kapcsolatot a cég azon üzletével, amely hozzánk a legközelebb van, ennek köszönhetően pedig előre megrendelhetjük a borítót és a fed lapot is. Ennek köszönhetően pedig nyerünk még egy kis időt a befejezésre. Amint készen vagyunk a dolgozattal, azonnal küldjük le az anyagot a nyomdába, hiszen így a már meglévő borítóba könnyedén bele tudják fűzni a plusz lapokat. Általában három sor szokott a borítóra kerülni, ami aranyozva lesz teljes, az alapkötési ár általában ezt tartalmazza. Ha ezen felül szeretnénk még plusz feliratokat, akkor minden esetben plusz költségekkel kell számolnunk. Ekkor viszont a kötési idő is meghosszabbodhat, úgyhogy erre minden esetben figyeljünk oda.